Levél Barátaimnak és követőimnek
2020.11.19.Kedves Barátaim, követőim,
bizonyára akad közöttetek olyan is, akinek feltűnt, hogy 2020 tavasza óta nem vagyok aktív sem a Facebookon, és a honlapomon sem történtek frissítések. Ennek oka nem kifejezetten az általános vírushatás. A Facebook immár nem arról szól, aminek indult, így mostanra alkalmatlanná vált, hogy művészi értékeket megoszthassunk rajta. Azt tapasztaltam, hogy a korábbi megosztások sem a koncerteket, sem a megjelent CD-ket nem támogatták. Nem jöttek el többen koncertre, és senki sem töltötte le albumaimat, azt nem is említve, hogy CD-t már senki sem vesz. A honlapom frissítése valójában azért késett, mert 2020 tavasza óta 8 korábban készült felvétel is megjelent, és 3 új albumot is készítettem, így ez minden időmet kitöltötte. Most jutottam el oda, hogy a frissítés elkészült, és itt megragadnám az alkalmat arra is, hogy elmondjam, mi történt velem kapcsolatban az elmúlt több mint fél évben.
Azt tapasztalhattátok, hogy a Nemzetközi Akusztikus Gitárzenei Fesztivál elmaradt. Ezzel nemcsak egy év szervezőmunkája veszett kárba, de mindaz a kapcsolatrendszer is meggyengült, amivel az a 6-7 helyszín, ami minden évben befogadta a koncerteket, más prioritásokra kezdett berendezkedni. Ez hosszú távon azt is jelentheti, hogy itt vége szakad a 18 éves hagyománynak.
A jelenlegi helyzet persze nemcsak rossz, hanem jó dolgokat is hozott. A kényszerű karanténban sokkal több időt és figyelmet szentelhettem olyan zenék megalkotására, amelyek sokkal időigényesebbek, mint akusztikus gitáron alkotni bármit is. Mindig is szerettem volna úgy zeneszerzőként létezni, hogy nem köt és kötelez a gitár, hanem felszabadítom magamban a lehetőségeket. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy megalkossam azokat a zenéimet is, amelyek terveit már évtizedek óta dédelgetem, de hiányzott az idő a folyamatos elmélyülésre. Ez most megadatott.
Életművem egyik fontos része az 1997-ben elkezdett Echolocation albumsorozat. Erről több interjúmban olvashattok. A lényeg az, hogy ez egy hangzási és zenealkotási koncepció, ahol inkább elektromos gitárokon játszom, de az sem úgy hangzik a kezemben, mint ahogy az elektromos gitárt általában ismeritek. Különösnek hangozhat ez azoknak az akusztikus gitárzene kedvelő puristáknak, akik engem 4 évtizede akusztikus gitárosként ismertek meg. Most azonban kibontakozik egy olyan zenei énem is, ami már 1997 óta, az Echolocation I. album megjelenése óta tart, folyamatosan alakul, és az elmúlt években kezdett igazán kiteljesedni. Ezt mutatja az Amerikában megjelenő Ethereal sorozat, ahol Kevin Kastning a partnerem, valamint az elmúlt években egyre gyarapodó, az immár a 9. résznél tartó Echolocation albumsorozatom. Mindezek a Spotify-on megtalálhatók, meghallgathatók. A közelmúltban megjelent albumok készítéséről, zenei és hangzási koncepciójáról részletesebben is olvashattok az Olvasnivalók menüben.
A kényszerű otthonlét arra is jó, hogy az ember mélyre szálljon önmagában, és megpróbálja megtalálni mindazt, ami még IGAZ, mert a külvilág megrendezett történései már teljesen manipuláltak, hogy elfedjék az igaz történéseket, olyanokat, amelyek nem tartozhatnak ránk emberekre. Amikor az egész világon, de különösen itt Hazánkban, ahol a kultúra elsivatagosodását közvetlenül tapasztalhatjuk, felvetődik a kérdés, hogy mi művészek kinek alkossunk egyáltalán. Úgy alkotni, hogy ez anyagi egzisztenciát is jelenthessen, már csak ipari paraméterek mentén lehetséges, de lassan ez is múlt időbe tehető. Ebben a globális elsivatagosodásban hová lesz a művész és a művészet? Minden nap az a kérdés gyötör, hogy vajon mennyire vagyok fontos a világnak a művészetemmel. Azt látván, hogy elfogy az érdeklődő, a zenét mélyen átélni akaró közönség, akinek még jelent valamit a zene szakralitása, és még érti azt a fajta zenei nyelvet, ami jócskán túlmutat az egyszerű szórakoztatni akaráson.
Kinek játsszak, kinek gyakoroljak, kinek komponáljak? Nos, elsőre csupán egy dolog jut eszembe: önmagamnak. Valójában eddig is ezt folytattam, és sok vád is ért érte, bár figyelmen kívül hagytam, ugyanis számomra a zene nem a szórakoztatás eszköze, sosem volt az. Még magamat sem akartam vele szórakoztatni, nemhogy másokat. Nekem a zene nem hobbi, nem időtöltés, hanem életmód, sőt maga az élet. Ha így állunk, akkor az életem értelmét kell most keresnem. Ebben a keresésben felvillant egy fénysugár.
A Teremtő tudat részei vagyunk mindannyian, akár tudunk róla, akár nem. A zenét azért kaptuk, hogy a mi tudati szintünkről legyen egy kommunikációs csatornánk a mindent átható Teremtő tudattal. Ezen keresztül jönnek tőle a zenei intuíciók, és hallgatóinkon keresztül ezen a transzcendens útvonalon térnek vissza hozzá élményeink is. Tehát, ha magamnak zenélek, akkor közvetlenül a Teremtőnek zenélek, közvetlenül hozzá imádkozom. Ebben a rosszban talán az is egy jó, hogy végre, még ha kényszerűen is, de közvetlenül szólíthatjuk meg a Teremtőt, és egy bensőségesebb viszonyt alakíthatunk ki magunkban vele, ami ugyanaz, hiszen részei vagyunk. Ez a felismerés reményt adott a szellemi túlélésre.
Nos, ennek a felismerésnek az is egyik hozománya, hogy művészként nincs vesztenivalóm, szabad vagyok, nem vagyok kiszolgáló dolgozó zenész, nem kötnek kulturális dogmák, trendek, kívül érzem magam a tömegeket manipuláló erőterektől. Ennek a felszabadító érzésnek eredményeként fél év alatt 3 albumot alkottam: az Echolocation VII, VIII és IX-et.
Amikor e sorokat írom, akkor a VII és a VIII már megjelentek és meghallgathatók, letölthetők. A IX mindössze néhány napja készült el, és reményeim szerint még ez évben kijön. Kicsit úgy érzem magam, mint Noé, aki tudja, hogy a legfontosabb dolgokat át kell mentenie a bárkáján.
Tudom, az életidő mindenkinek a legszentebb erőforrása. Nem mindegy, mivel töltjük el. Ezért nem ajánlhatom bárkinek, mindenkinek, hogy a zeném meghallgatásával töltse drága életidejét. Nem is biztos, hogy a magasra feltornázott ingerküszöböket egyáltalán átütné ez az elcsendesülésre biztató muzsika. Ez nem mindenkinek és nem bárkinek szóló zene, elsősorban magamnak, így a Teremtőnek, és kinek-kinek döntése szerint annak, aki képes hozni némi szellemi áldozatot, és adózni a drága életidejéből, hogy meghallgassa. Mindezért hála a magam és a Teremtő nevében is.