Lemezismertető: Strings Without Borders…
2025.01.29.
Sándor Szabó / Veronique Gillet: Strings Without Borders
(Wonderland Records WR 9054/Acoustic Music/Rough Trade)
Az akusztikus gitárzene világában sokszor érvényes a szabály, miszerint ha egy felvételt ismerünk, a többit is ismerjük. Azt, hogy ez a szabály ismeri a kivételt is, Veronique Gillet és Szabó Sándor gitármuvészek közös produkciója bizonyítja a legjobban. A művészek – akik minden további nélkül megállnák a helyüket a Windam Hill kiadónál is, de a németországi Acoustic Music Records-nál vannak – olyan új utakat járnak az akusztikus gitárzene világában, melyek nem rugaszkodnak el teljesen a tradícióktól sem. Könnyedén úsznak a balkáni hangok után a nyugat-európai zene világába. Egyszer barokk futamok csendülnek fel, később Michael Hedges emléke sejlik fel a hallgatóban. Könnyen felismerhetők az egyes darabok komponistái, mivel Szabó kompozíciói nagyon különböznek Gilletéitől. Az album mégis tökéletesen egységes. A szólódarabokat izzó fonalként kötik össze a közös kompozíciók. A lemezt hallgatva tanúi lehetünk egy közös hang kialakulásának, melyben a két indiviidum művészete végül összeolvad. A Strings Without Borders nem csupán egy találó cím, mely a művészek származására utal. Zenéjükön keresztül ugyanis megmutatkozik, hogy – ha máshol nem is, az akusztikus gitárzenében – csak mesterséges határ létezik jazz-, klasszikus- és népzene között. A művészek ugyanis játszi könnyedséggel közlekedenek ezek fölött.
Chris Elstrodt (www.regensburger-stadtzeitung.de, www.vs-regensburg.de, Oktober 2008):
Bár nem vagyok az a kifejezett akusztikusgitár rajongó – bevallom általában már a harmadik szám után igen nagy hiányát érzem valamilyen basszushangszer, dob vagy egy bájos noi énekhang jelenlétének – talán éppen ezért mondhatom: le a kalappal! A hatodik szám után sem tudtam megunni ezt a CD-t. A csodálatos akusztikusgitár-szövetek lenyűgöztek és egyben leszögeztek a hangfalak elé. Ez a CD a klasszikus és a népzene találkozásának ünnepe, mely elégedettséggel tölti majd el azokat az (akusztikus)-gitárrajongókat, akik nem kedvelik a sípoló elektromos-gitárhangot.
Az időjósok: Sándor Szabó und Véronique Gillet
Esetenként 22, 23 húr kavar bele a levegőbe és mozgatja meg a dobhártyánkat, de előfordul, hogy csak 12, 13 teszi ugyanezt. Néha egy kvarttal mélyebbre hangolt baritongitár hangjait hallhatjuk, máskor viszont egy burdon mélyen zengő húrjait kíséri egy 16 húros gitár. A sokszínűségben is inkább a nylon húrok kapnak szerepet. Egy darab csupán, ahol egy fényes fémhúr is beszáll a húrok táncába. Az istenek csak hárfákon tudnak játszani. A „Strings without Borders – Borders without Strings”-en játszó evilági zenészek azonban már-már szinte embertestet öltött angyaloknak is nevezhetőek. Szárnyak helyett kezekkel, tollak helyett ujjakkal játszanak. Ki ezt a lemezt hallgatja, óhatatlanul költővé lesz.
És a gitárosok ismét áthágják a határokat. Milyen sokszor volt erre már példa, mégsem közhelyről van itt szó. Szabó Sándor és Veronique Gillet előtt ugyanis tényleg csak meghajolni lehet. De nem elsősorban azért, mert technikai olimpikonokról van itt szó, hanem sokkal inkább azért, mert 14 darabjukon keresztül betekintést engednek abba a csodálatos történésbe, amint két tudat közelít egymáshoz, egymásra hangolódik, majd együtt folytatja a további utazást. Folyamatokat mutatnak nekünk, nem csupán kész zenedarabokat. Betekintést nyújtanak abba a páratlan és komoly interkulturális dialógusba, amely a szavakat mellőzve csak a zenére, a hangok erejére támaszkodik.
Zenehallgatás közben többször is a Scottish Guitar Quartet-re kellett gondolnom, valamint az ők kitűnő albumukra 2005-ből, a Different Point of Wiev-ra. A mai napig is a mindenkori kedvenceim közé tartozik ez az album és ez minden bizonnyal így is marad, mivel nem ismerek semmit ami felérhetne a SGQ fantasztikus kvartet játékához, valamint magához a formáció nyújtotta lehetőségekhez.
Azonban Sándor Szabó és Veronique Gillet azt nyújtják a duó játékban, amit a SGQ kvartetként nyújt. Nem titkolhatjuk, hogy a két muvész közös előadása nem sokat hordoz a skót négyes perfekciójából. Sándor és Veronique játéka teljesen más, sokminden még kissé megmunkálatlan, nyers formában hallható. Talán inkább úgy mondanám – hogy megállapításom ne kritikaként, hanem sokkal inkább dícséretként hangozzék –, hogy az ő munkájuk során természetes formában fellelhető drágakövek, csiszolatlan gyémántok keletkeznek. Hiszen mondtam is, hogy folyamatokat mutatnak be, a közeledés, a párbeszéd aktusát hallhatjuk muzsikájukban. Gyakorlatilag a kultúrák közötti dialógus tárulkozik ki előttünk. Sándor darabjai, melyek a magyar forrásokon alapulnak (Betyártánc, Komáromi kisleány, Kiskece lányom), ugyanúgy félreismerhetetlenül az övéi, mint Veronique darabjai (Avanti, Retrato, FFLara), melyek külön-külön is igen eltérőek, színesek. A különös című szóló darab, FFLara, szép, egyenletes negyedekre épülő akkordtanulmány, míg a Retrato – főleg nekünk nyugatiaknak – egy igen közel álló, klasszikus, áttetsző darab, melyen mégis átsejlik a közép-európai folklór. Az Avanti tág oktávjaiban pedig a francia szellem tűnik át, szinte teljesen leplezetlenül.
A másik oldalról viszont ott vannak Sándor darabjai, a magyar motívumok feldolgozásával, egy olyan országból, melynek történelmileg nem sok kapcsolata volt a gitárral. Ezek rövid, pregnáns, forróvérü ritmikus darabok, melyek egyfajta földközelségről tanúskodnak. Olyan ritmikus táncos darabok ezek, amelyek valamilyen mély biztonságot és bizalmat árasztanak magukból – és itt ismét arra a következtetésre juthatunk, hogy a gitár az a hangszer, amely a legfontosabb a kultúrák és népek kommunikációjában.
Szabó azonban maga is komponál és ilyenkor már egészen más darabok születnek, mint például az A Short Vision. Itt egészen szokatlan harmóniai megoldásokat és valószínűleg szabadon improvizált részeket hallhatunk egymásba olvadni. A Running Clouds, mely egy impresszionista módon ábrázoló darab, a lemez atmoszférikusan legsűrűbb költeménye, és mint hangulatfestő költeménynek talán még jobban állt volna a Reading Clouds cím. A Wizzards Dance pedig már majdnem egy laza-rockos darab ír és kelta behatásokkal, leginkább olyan táncosoknak, akik nem félnek attól, hogy ebben a tempóban hamar összetörik magukat.
Végül ott vannak a közös darabok. „Borders without Strings” majd további hat darab, többek között a folyamat második pilléreként értelmezhető”Strings without Borders”. Ez utóbbi darabban már érzékelhető, ahogy a két tudat egmásra találva, közösen folytatja útját egy finoman Bolero-szeru lüktetés által kísérve. Mindenképpen ez a darab az érettebb, bár kiszámíthatóbb, kiműveltebb is, de itt ér révbe a közösen megtalált és vezetett hang. A lemeznek ez utóbbi a drámai csúcspontja, mely körül a többi 13 zenei költemény különböző intenzitással és különböző távolságban forogni tűnik. A Vác’s Session is dramaturgiailag osztott darab. Az első része szintén kissé Bolero-szerű, de talán még annál is inkább észak-afrikai ritmikájú, ahol a meditatív elemek keverednek a magas feszültségszinttel. Ezzel szemben a második rész sokkal kísérletezőbb jellegű. Itt a művészek már teljesen átadják magukat a mű belső rendező elveinek és mértékletes, de szabad folyást adnak a hangoknak. És ott van még az Enigmatic Encounter, a lemez talán legizgalmasabb darabja, mélységesen mély hiperakkordokkal – ki tudja hány húron – az egyik leglenyugözőbb és legdinamikusabb darab. Igazi hipnotikum az akusztikusgitár-rajongóknak.
Helyesbítenem kell: a SGQ-re kellett gondolnom, ahhoz viszonyítanom, amíg nem hallottam a Strings without Borders…-t. Aztán kevésbé. Kicsit olyasmit vártam, mintha a SGQ fél személyzete játszana csupán, de másképp alakult, teljesen másképp. Mindenesetre nagyon zeneien. De még mindig igaz az, hogy amit a Scottish Guitar Quartet gitárkvartetként nyújtani tud, azt a Szabó és Gillet a duók világában nyújtja: rengeteget!
Hier die Liste der im Folker, MH-W.de Zeitung, AKUSTIK GITARRE – THOMAS KRAUS:
A lemezt kísérő sorok tanúsága szerint, a belga gitárművésznő Véronique Gillet és a magyar gitármuvész Szabó Sándor, véletlenszerűen futottak össze Vác utcáin, Sándor otthonától nem messze, majd elmerültek Szabó stúdiójában, ahol első közös felvételeiket az ott gyülekező 6, 7, 8 illetve 16-húros gitárokon készítették. Éljenek hát a véletlenek, különösen az ilyenek!
Az ilyen módon alakult gitárduó a legkomolyabb odafigyelést érdemli. Első lemezükkel olyan nagyszerű és elragadó zenét mutatnak nekünk, melynek hallatán az emberben erős vágy ébred arra, hogy a duót azon nyomban, élőben is meghallgassa. Ennek a gitárművészetnek páratlanul tág a horizontja és a hangoltság a két művész között vitathatatlanul tökéletes.
Némely darab szinte olyan, mintha Carlo Domeniconi komponálta volna őket, de talán csak azért, mert hasonlóan elegyíti a népi jellegű– jelen esetben leginkább magyar – motívumokat és dallamokat a műzene kifinomultságával és jellegzetes, lehengerlő hangzásával.
Két magyar népdal kivételével minden kompozíció Szabó és Gillet tollából származik. Az zenék hangulata már-már mesébe illő, igazi ellenméreg a mai fogyasztói társadalom ejtette sebek ellen. Mint minden jó elbeszélésben, itt is találkozunk rejtélyekkel, fura vagy akár félelmetes jelenésekkel, gyengédséggel és érzékiséggel, színekkel, utakkal. De mindenekelott két olyan hangszerrel és zenésszel, akik fantasztikusan kiegészítik egymást.
WO! (Wormser Stadtmagazin) – MICHAEL KOCH Finom gitárzene!
Más zene, más világ, más hangszerek…
Azt, hogy Szabó Sándor nem csak nagyszerű gitáros, de kitűnő komponista is, bebizonyította már nekünk itt Wormsban is, az első Art of Strings alkalmával is. Az aktuális lemezén „Strings Without Borders, Borders Without Strings”, ismét sikerül neki, a nem kevésbé tehetséges duó partnerével, Véroniue Gillet gitárművésznővel elvarázsolni a hallgatóságot. Úgy tűnik, mintha energiadús darabjaik nyugalomból születnének és valami mágikus fonálon közlekednének feszültség és nyugvás között.
Míg itt-ott népzenei motívumok hallhatóak, addig máshol a jazz fogalmazása, a kortárs és a klasszikus zene hangzása kerül előtérbe. Talán első olvasatra úgy tűnhet, hogy ilyen sokszínűségben igen sok figyelmet vesz igénybe a darabok hallgatása. Megnyugtathatom az olvasót, hiszen egyes darabok szinte elringatják a hallgatót. A melankolikusabb kompozíciókon keresztül azonban áttörnek igen energiadús, sodró darabok is. Ami igazán lenyűgöz Szabó játékában, az a lírai gitárjátékába ékelt pengeéles ritmika, mely szívesen hagyja el a szokványos 4/4-es és 3/4-es kereteket, vagy úgy körüljátssza azokat, hogy a hallgatót is magával ragadja az izgalmas, új zenei világok felfedezésére. „Tricky” – mondanák az amerikaiak. „Amazing” – szólhatnának az angolok.
Mit kritikus, csak annyit mondhatok, hogy ez „átkozottul” jó zene, mely egyszerűen megunhatatlan és a legjobb partner csendes pillanatokra. Olyan mint egy jó bor, amit az ember újra és újra szívesen felfedez magának.
OLDIE-MARKT
Szabó Sándor és Véronique Gillet
Strings Without Borders
Az akusztikus gitár a Countryblues óta a popzene legfontosabb hangszere. Meleg hangzása egyszerűen mindenkit megszólít. Még jobb, ha két gitár szól egyszerre, ráadásul igazi hozzáértők kezében. Ekkor aztán nincs megállás, mint ahogy ezen a lemezen sincs, amint a belga gitármuvésznőés a magyar gitármuvész a népzenéből és a klasszikus formavilágból egyaránt idézve elkezd zenét szőni. Kitűnő együtt-játékuk ugyanúgy lenűugöz mint a saját, különleges dallamviláguk.