Sándor Szabó

A Szabó Sándor/ Heidrich Roland gitár albumok keletkezésének hátterérõl

Az õsök útján és a Az aranykor utolsó napsugarai címû albumaink a 2009-2012 közötti idõszak zenei együttmûködésünk lenyomatát képezik. Ez idõszakban csaknem heti rendszerességgel találkoztunk. A közös elmélkedések, improvizációk, célja az volt, hogy kihasználva a gitárjainkban rejlõ kifejezési lehetõségeket, kialakítsunk és megszilárdítsunk egy a mai akusztikus gitár világában egyáltalán nem jellemzõ zenealkotói koncepciót. Mint koncepció természetesen csupán idézõjelben értendõ, és legfeljebb annyiban, hogy meghatározott módszert jelent számunkra. A módszer pedig a rendszeres találkozás, a közös improvizációkon át egymás mélyebb zenei megismerése, a lélek legfinomabb rezdülésére való kölcsönös reagálások kifejlesztése. Célunk volt az improvizált darabokat úgy felhozni magunkból, hogy azok belsõ logikája, struktúrája megmaradjon. Ezt pedig azért szükséges kiemelni, mert mi a zenét nem megkomponáltuk, hanem lehatoltunk oda ahol az a legtisztább formájában elérhetõ és intuitív csatornáinkon át felhoztuk. Mert hitünk szerint ezek a zenék belül mindig léteztek és létezni is fognak. Ha egy az improvizált zenében jártas hallgató végighallgatja ezeket a darabokat, azonnal fel fog tûnni neki, hogy semmilyen ismert, vagy divatos "improvizációs rendszer" nem hallható ki belõlük. Arról pedig nem is beszélve, hogy mentesek mindenféle ismert gitárzene stílus hatásaitól. És ez természetes is, hiszen ezek valódi improvizációk, amik nem a tudatos intellektuális rétegekben összehalmozott zenei anyagok tudálékos összerakását, hanem a lelkünk mélyén mindig is készen meglévõ zenék felhozását jelentik. Ebben a folyamatban pedig nincsenek tudatosan alkalmazott összhangzattani rendszerek, vagy külsõ zenei hatások. Nincsenek az érvényesülést támogató kompromisszumok, nincsenek követendõ trendek, hiszen a mi általunk választott úton teljesen érdektelen, hogy mi zajlik a külvilágban improvizáció ürügyén.

A zenét alkotó akkordok ugyanolyan improvizált folyamatban születtek, mint a folyondáros dallamok és futamok. A zenéket nem kellett elõre megtervezni, vázlatokat készíteni, sokkal inkább magunkat kellett egy intuitív állapotra hangolni, amelyben egy lélekként mûködve jártuk be a zene addig meg nem tapasztalt tartományait. Arra a tudásra alapoztunk, amit õseink gyûjtöttek össze, és ami a lélek mélyérõl mindig hozzáférhetõ. Az improvizált darabok legnagyobb részét a stúdiómban rögzítettük. Legtöbbjüket még frissiben az azt követõ napokban meg is kevertem.

Az évek alatt összegyûlt több órányi anyag éveken át pihent, és ahogyan elfoglaltságaim engedték megpróbáltam a legerõsebb darabokat kiválasztani és összerendezni egy késõbbi esetleges CD kiadáshoz. 2012 nyarára már egy nagyon koncentrált kidesztillált anyag gyûlt össze, azonban még mindig túl sok volt, amit 1 vagy 2 albumba lehetett volna rendezni.

2014 nyarán miután a Greydisc Records felkínálta kiadatlan felvételeim gondozását, újra elõvettük a felvételeket és Rolanddal nagyon kritikusan újra áthallgattuk õket. Végül 25 darabot választottunk ki és ez 2 albumnyi anyagnak felelt meg.

Az albumok borítóit már hosszú évek óta Hutton László fotómûvész barátom készíti. A vele való munkakapcsolat egy mélyebb mûvészi barátsággá fejlõdött. Vele is érdekes munkamódszer alakult ki: Az elkészült felvételeket címekkel ellátva, de gyakran címek nélkül egy diszkre kiírtam neki, hogy hallgassa és élje át a muzsikát. Az átélés sok esetben azonnali eredményt hozott és már aznap megmutatott pár lehetséges borító tervet. Általában mindig az elsõ verzió lett a végleges.

A felvételek technikai háttere sem mondható tipikusnak. Az én hangszereimhez 2 db párba válogatott Microtech Gefell M 930-as, Roland gitárjaihoz pedig egy DPA 4011 TL ugyancsak párba válogatott Jecklin tárcsára szerelt mikrofonpárt használtunk. A mikrofonok cardioid karakterisztikájúak, így a kis térben felvett hangszerek jól elkülöníthetõk maradnak a sztereó térben. A mikrofonokat elõre úgy állítottam be, hogy lehetõleg ne kelljen panorámázást alkalmazni. A gitárokat mindig sztereóban veszem fel, mert az egy mikrofonnal készült felvétel minden esetben természetellenes hangképet ad a gitárról. A felvételeken így a gitárok nem egy pontból "szúrnak", hanem kiterjedésük, aurájuk van és szinte megfogható pozíciót foglalnak el. A mastering folyamata csupán annyiból áll, hogy a direkt hangot belehelyezem egy Bricasti M7, vagy egy Quantec 2498 térszimulátorral kreált sztereó térbe. Nem használok hangszínszabályzást és dinamika processzorokat. Ehhez az szükséges, hogy a mikrofonokat tökéletesen kell elhelyezni és addig keresem a megfelelõ pozíciót, amíg azt nem hallom, amit akarok. Ezzel a módszerrel felvételen rögzített minden információ sértetlenül megmarad. Mindegyik hangszer minden hangja, minden pillanatban analizálható, a hallgató arra figyel, amire akar, és minden részletre ki tudja terjeszteni a figyelmét. Az eredmény pedig egy pihentetõen ható természetes hangkép, mely tökéletesen szolgálja a muzsikát és nem kevésbé a hallgatót.

Szabó Sándor
Vác, 2015 Február 1.