Sándor Szabó

A mûvészetért dolgozni / interjú Szabó sándorral, Magyar Idõk 2017.nov.28

Az improvizáció mély, lélektani folyamat, nem holmi agyi kirakós játék
Ayhan Gökhan

Hazai gyökereink a tudatunk mélyén vannak, állítja Szabó Sándor. A méltán ismert és elismert gitármûvészt, zeneszerzõt és zenekutatót új lemezérõl, frissen megjelent könyvérõl, valamint a világhírrõl is kérdeztük.

– Idén jelent meg új albuma Asymmetry címmel. A mostani miben tér el az eddigiektõl?
– Minden albumom merõben más. Az Asymmetry – amit Michael Manring amerikai basszusgitárossal és Major Balázs ütõhangszeressel készítettem – ezúttal letöltõs formátumban jelent meg az Egyesült Államokban, a Greydisc Records kiadásában. A hangszer-összeállítás változatos és különleges: játszottam lanton, 16 húros gitáron, bariton gitáron, kínai citerán, esrajon. Ehhez társult Michael Manring és Major Balázs utánozhatatlan játéka. Eddig nem próbált hangeffektusokat is alkalmaztam, komoly, koncepciózus stúdiómunka áll mögötte.

– Az ön zenéje az egyediségével is kivívta a figyelmet a nemzetközi térben. Mégis, ha nem igazán akadnak hazai gyökerek, a keleti hatás mellett mikbõl táplálkozik ez a zene?
– Hazai gyökereink a tudatunk mélyén vannak, és az avatott zenehallgató kihallja a zenémbõl, hogy népzenei fogantatása is van, a harmóniavilága pedig talán Bartókéhoz áll legközelebb. A keleti hatás innen, nagyon mélyrõl ered. Nem a divatos világzene hozta elõ, ez már jóval az új mûfaj megjelenése elõtt megvolt.

– Mindennek az alapja az improvizáció lenne?
– Az improvizáció mögött ott van az intuitív csatorna, amin át a személyes és kollektív tudattalanunk legmélyérõl jönnek fel információk, és ez a mi esetünkben zenei tartalmat jelent. Az improvizáció nem holmi agyi kirakós játék számomra, hanem egy mély, lélektani folyamat, ahol átvivõcsatornaként az avatottságomnak és pillanatnyi állapotomnak megfelelõ szinten interpretálom a feljövõ zenei közléseket.

– Nemrég díjat nyert Üzbegisztánban a XI. Szamarkandi nemzetközi zenei fesztiválon.
– Minden második évben Szamarkandban rendezik meg a világ legnagyobb keleti és világzenei fesztiválját, amelynek Sharq Taronalari a neve. Ide független zenekutatóként invitáltak, immár harmadik alkalommal hívtak meg elõadást tartani kutatásaimról a fesztivál zenetudományi konferenciájára. Területem õseink zenekultúra-töredékeinek felkutatása a ma fellelhetõ keleti zenei kultúrákban. Ezt hivatalosan senki sem támogatná itthon, ezért függetlenként igyekszem eredményeket felmutatni. Legutóbbi Zene és rítus a kultuszban és a kultúrában címû elõadásomért egy díjjal jutalmaztak. Ez az elismerés igazából csak nekem fontos, jelezve, hogy egy nemzetközi zenekutatói hálózatban elismert szakemberként tisztelnek úgy, hogy nem áll mögöttem akadémia és semmilyen hazai szakmai intézmény.

– A zeneelméleti munkássága újabb darabjaként most októberben jelent meg Zenebölcseleti elmélkedések a kortárs zeneiség XX. és XXI. századi zenei paradigmájában címmel.
– Ebben a Magyar Mûvészeti Akadémia támogatásával létrejött könyvben foglaltam össze mindazt, amit a zenérõl és a mai világ emberének zenéhez való viszonyáról gondolok. Igyekszem új aspektusokat mutatni, hogy ez gondolkodást indítson el a zenérõl. A könyv célja nem kevesebb, mint a modern kor paradigmájába záródott zenei tudat felszabadítása.

– Az európai dzsesszzenei élet mennyire tartja számon a magyar zenészeket, attól a kevés kivételtõl eltekintve, mint Bacsik Elek, Szabó Gábor vagy Zoller Attila?
– A külföld a magyar zenészeket akkor tartja számon, ha valami különlegeset mutatnak meg folyamatos jelenlétben a mûfajon belül, mint az éppen jellemzõ aktualitás, fõleg, ha komoly mûvészi tartalmat is megjelenít. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ­a zenészeken kívül például Simon Géza Gábor nemzetközi elismertségnek örvendõ dzsessztörténészünk is része az európai dzsesszéletnek, aki sokat tett azért, hogy a magyar muzsikusok jelenlétét és eredményeit dokumentálva még inkább felhívja rájuk a figyelmet.

A mai világ kulturálisan egy nyugati szellemû dominanciában él. Mi, magyarok valójában kulturális gyarmatként veszünk részt ebben a valóságban. A domináns kultúra iparosai­nak mi csak fogyasztók és legfeljebb tehetséges utánzók lehetünk. Úgy gondolom, hogy nem érdemes a világhírért dolgozni és létezni, csak tisztán a mûvészetért. Sokkal tisztességesebb és idõtállóbb hitelesnek lenni, mint a médiumok által elõírt paraméterek teljesítésével világhírûnek lenni, ami – hangsúlyozom – nekünk, magyaroknak a dzsesszben esélytelen.

Címkék: gitárSzabó SándorXI. Szamarkandi Nemzetközi Zenei Fesztivál
2017. november 28. kedd 13:48