Szabó Sándor az akusztikus gitáros

Nem nagyon találkoztam még zenében olyan elmélyült tudású és lelkületû emberrel, aki hihetetlen aktivitása, rendszeres nemzetközi szereplései, és gitár tanári munkája mellett komolyan, mélyen, jelentõs technikai tudással vállalta volna fel hangszeres játéka felvételtechnikájának és eszközrendszerének aprólékos kimunkálását a mikrofontól a master lemezig bezárólag. Szabó Sándorról van szó, aki társlapjainkban is rendszeresen publikál, sokrétû elfoglaltsága egyikeként órákat ad az oktOpus Multimédia Intézet növendékeinek is.
- Mi minden csinálsz ma, mi az, ami most legjobban foglalkoztat?
- A legfontosabb ma is a gitározás, a zenélés, a komponálás és mindezek dokumentálása, hangfelvételek formájában. Persze továbbra is publikálok a ZM-ben, és tanítok az Oktopusban valamint magán tanítványaim is vannak. Az elmúlt 4 évben elkezdtem itt Magyarországon az akusztikus gitárzene népszerûsítését az évenként megrendezett 10-12 koncertes turnék formájában. A sikere engem is meglepett és rájöttem, hogy az emberek vágynak a tiszta élõ zenére, és imádják a gitárt, ha az megfelelõen van bemutatva. Ezen kívül ez a fesztivál az egyetlen lehetõség, hogy idehaza felléphessek.
- Úgy tudom, nem egy, és rendhagyó húrozású, hangolású gitárjaid vannak? Mesélnél ezekrõl?
- 19 éve játszom sokhúros gitárokon. A 8 pár dupla fémhúros gitár lett végül a specialitásom. Ebbe nagyon mélyen beleástam magam zeneileg és technikailag is egyaránt. Ezt leginkább a kíváncsiságom gerjesztette, és ma már nem tudok nélkülük élni, bár a 6 húros gitáron is elboldogulok?.Jelenleg 3 db 16 húros gitárom van, többféle hangolásban használom õket, mindet más hangolásban és másféle zenei feladatra veszem elõ.
- Milyen stílusnak neveznéd azokat, amikben saját szerzeményeid megvalósulnak, milyen stílusú zenéket játszol?
- Nehéz a válasz a kérdésedre. Ha a zene univerzális lényegét keresed, akkor a stílusokból ki kell szakadnod. És miután több mint 25 éve ezt keresem, így most sem tudok erre mit felelni. A mai világban az emberek akkora dózist kapnak a létezõ zenék hihetetlenül szines kavalkádjából, hogy csak stíláris útmutatók alapján képesek bármit is befogadni és értelmezni. Ezzel a jelenséggel nem tudok mit kezdeni, mivel engem végtelenül akadályoz. Az egyetlen amit tehetek, hogy ellenálhatatlan teremtésvágyamtól vezérelve játszom azt ami kijön belõlem és azt bevállalom. Ne kérdezd tehát, hogy az milyen stílus. A stílusok érdekelnek legkevésbé. Az élet túl rövid ahhoz, hogy stílusokkal foglalkozzam.
- Mik voltak a legemlékezetesebb kül-, és belföldi fellépéseid, kikkel játszottál szívesen a normál zenészek és a sztárok közül? Kit tartasz ma példaképednek?
- Sok volt, de talán legemlékezetesebb fellépeseim Japánban voltak, ahol engem is meglepett, hogy mennyien ismertek és eljöttek a koncertjeimre az elmúlt 8 évben Németországban kiadott lemezeim után. Amerikában pedig a Georgian Contemporay Unit tagjaként minden évben rendszeresen fellépek hihetetlen muzsikusokkal, akik ugyan nem sztárok, de ha itthon legalább megközelítené bárki is azt a szellemiséget és intenzitást amit õk, akkor nem mennék sehova és itthon lenne egy zenekarom. Õk a jazzt a maga tiszta spontenaitásában nagyon nyitott hozzállással ápolják. Példaképem - meg fogsz lepõdni- nincsen. Ha volna is valaki, már rég nem él, ilyen lehetne Bartók vagy Kodály, de õk egy más kor figurái voltak és persze nem is gitárosok?
- Mik a fontosabb megjelent adathordozóid CD-id, címek, felállások tekintetében? Jelenik-e meg a közeljövõben valami Tõled? Hol lépsz fel rendszeresen - mikor - Budapesten?
- Az elmúlt években tiszta szóló akusztikusgitár albumokat készítettem. Elkezdtem egy sorozatot " A 16 húros gitár mûvészete " címmel. Ennek elsõ albuma 2004-ben jelent meg, jövõre talán kihozom a második részét. 2 éve készítettem egy albumot Zoller Attila témáiból, tiszta akusztikus szólógitár zene. Most pedig egy 1991-es felvételt szeretnénk megjelentetni, ami a SzaMaBa korszakban, azzal párhuzamosan készült Major Balázs ütõhangszeressel és Gilbert Isbin belga gitárossal trióban.
Budapesten legközelebb a IV. Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál egyik koncertjén lépek fel az A38 Hajón Május 8-án. Utána Június 10-én a Budavári Labirintusban és 11-én a Nyitott Mûhelyben közösen California elsõ számú gitárosával Alex De Grassival.
- Mit gondolsz a magyar gitár-, és jazz életrõl?
- Alig tudom mi folyik itthon. Azt azonban általánosságban érzékelem, hogy a jazz napjainkra szakma lett és már már eltûnõben van belõle a mûvészet, a kísérletezés és az egyéniség kibontása. Sok tehetség van, sokan tanulják a jazzt. Mindent amit szorgalommal és akarattal meg lehet valósítani meg is valósítanak ezek a fiatal fiúk, de valami nagyon hiányzik: az egyéniség, az egyediség, leginkább azonban a mágia, amit ha csak másodpercekre is megkapok érzem, hogy azért érdemes az egészet csinálni vagy meghallgatni. Egy olyan szituációban, amikor egy egy igazán tehetséges muzsikus 6-7 zenekarnak a tagja, akkor egyiktõl sem lehet elvárni, hogy mindenhol és mindig varázslat legyen. A jazz egy szigorú, nagy tudást igénylõ szakma lett, egyben ipari tevékenység, ahol minden nap ugyanazt a szinvonalat halál biztosan meg kell valósítani, a kockázat vállalásnak, a kísérletezésnek és a kalandnak helye nincs, ezt nevezik ma profizmusnak. A jazz gitározás pedig sajnos egyre inkább távolodik a polifónikus játéktól. Vagy csak kísérnek, vagy csak szólóznak, de a hangszert szinte senki sem uralja polifónikus módon. Ez sajnos egy nemzetközi tendencia. És lassan az improvizáció is kezd mást jelenteni. A hazai jazz életrõl konkrétan nem tudok semmit, mivel nem veszek benne részt. Az viszont igen szomorú, amikor egy fiatal jazz zenésznek itthon a legnagyobb álma az, hogy Fábri Show mûsorában szerepelhessen a TV-ben?.Számomra és bennem a jazzbõl csak a tiszta improvizáció, a teremtés spontán attitüdje maradt meg, és ráadásul már egyáltalán nem vonzanak a jazz stílusai. A jazz az életemben egy fontos korszak volt, úgy 15 évig, de immár lezárult, továbbléptem, amit meg kellett abból tanulnom azt megtanultam és ma már más a fontos. Számomra ma fontosabb maga a ZENE, mint univerzális nyelv és ami nem egy stílus aspektusában jelenik meg, hanem a maga univerzális tisztaságában. A népzene ilyen tekintetben jobban érdekel mint a jazz. Ezzel párhuzamosan maga a gitár, mint hangszer az ami igazán érdekel. Annak a végtelensége izgat, hogy mennyire lehet kifejezõ eszköz egy muzsikus kezében ez a húros hangszer. Úgy kb. 8 éve a nemzetközi akusztikus gitár mozgalom valamiért megtalált és befogadott engem és azóta rendszeresen hívnak a világon mindenhová, foglakoztatnak anélkül, hogy megkérdeznék, hogy hol tanultam és már eddig kikkel játszottam együtt?. Ebben a milliõben csak az számít, hogy mit mutatsz magadból.
A gitár és gitárzene tekintetében a klasszikus gitárosok hazai fiatal generációja nagyon bizatató képet mutat. Egészen elképesztõ tehetségek vannak, nem csupán jó elõadók, de komponisták is vannak és ha nem válnak kényszerbõl iparossá, akkor fényes jövõ állhat elõttük, ha nem is ebben az országban de valahol másutt.
- Mi a kedvenc hangszered, mit szeretnél még megszerezni?
- Tréfálsz velem? Persze a gitár, fõleg az akusztikus és az sem baj, ha 8 vagy 16 húros. Ez az én világom. Igazi felfedezésre váró terület. Amit már felfedeztek és mindenki használ, az engem már nem hoz különösebben lázba. Persze van egy guzheng nevû kínai citerám, amin nagyon szeretek játszani és egyre jobban megy a rajta való játék. Romanek Tihamér pedig mindig elkényeztet valamivel, most éppen egy 8 nylonhúros bariton gitárt épít nekem.
- Mik a rövid-, és hosszabb távú terveid, kivel, kikkel, és hol szeretnél még fellépni ebben az életedben?
- Nagyon nehéz ebben az országban bármit is tervezni. Mint mûvész a túlélés a legrövidebb és egyben leghosszabb távú tervem. De abban hiszek nagyon erõsen, hogy ha továbbra is ezen az úton maradok, akkor vonzani fogom mindazokat az erõket, amik elõbbre juttatnak. Ez eddig is így volt. A siker számora az, ha azt csinálhatom, ami belülrõl jön és azt nem a megélhetésért kell csinálnom. Számomra nem léteznek kompromisszumok a zenében. Valójában nincsenek arra vonatkozó álmaim sem, hogy kikkel lépjek fel. Aminek meg kell történnie az úgyis meg fog történni. A jazzben sajnos egyfajta trófeagyûjtõ szellem jött divatba, a kevésbé ismert zenészek mindig nagyobb zenészek árnyékában mutatkozva igyekeznek referenciapontokat találni a saját karrierjük alátámasztására. Azt, hogy ki kivel zenélt együtt, az számomra nem jelent semmit. Azt, hogy ki mit hozott létre és mit mutat meg magából az viszont annál többet.
- Van-e valamilyen álmod, mi az? A magamfajta emberi lénynek egyetlen álma lehet, hogy megtapasztalja a valóságnak az itt megtapasztalható mélyebb és teljesebb transzcendenciáját, amihez számomra egyedül a muzsikán keresztül vezet az út?..

Hoffmann József
Megjelent a Stereo Magazin 2005 Májusi számában